„Egy jó harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen. A jó harcos nagyon is sebezhető… Ez teszi igazán bátorrá! A harcos cselekszik, csak a bolond sír! Nincs olyan, hogy kezdet és vég, csak a tett van.”
Egyszer volt hol nem volt. Volt egyszer egy lány, aki épp nem találta a helyét a világban, ezért elvonult egy hétre lecsendesülni, hogy meglássa önmagában a válaszokat, hogy merre tovább. Egy korszak lezárult{…}
A hét végén, mikor visszakapcsoltam a telefonom az első dolog amit megláttam az Kempelen Zita egyik Spártai posztja volt. Igy jött a szikra, hogy elmegyek és megmérettetem magam. Kértem Zitát, hogy szóljon, amikor lesz valami. Szólt is hogy lesz Szlovákiában egy Sprint, arra ha gondolom mehetek kezdetnek. Hát én persze hogy gondoltam 🙂 Nem telt bele 20 percbe, kapom az üzenetet, hogy egy ismerősnek a nevezését át kellene venni, viszont ő nem Sprintre, hanem az EB Beast távra nevezett, ami 21+km hosszú, 36 akadállyal.
Fogalmam nem volt, mire vállalkozom. Egy dolgot tudtam. Kihívás, amiket imádok, és hogy akárhogy is de megcsinálom. Onnantól kezdve bárkinek mondtam, mindenki teljesen háborodottnak tartott, hogy az első a Beast amire megyek. Én amíg nincs valamiről nekem tapasztalatom, addig nem ítélkezem, nem félek. Minden elintézve, még pénteken elmentem vásárolni, ugyanis 0 felszerelésem volt. Vettem ivózsákos hátizsákot, zoknikat, zseléket, szeleteket, isot, karszárat. Szombaton konkrétan az indulás előtt még vettem isteni sugallatra egy Speedcrosst, hogy legalább a saját segítségemre legyek valamivel és mentsem ami menthető. Imádom azóta is. Az a cipőőő,ááá 🙂
Mire kiértünk Szlovákiába, késő délután volt, ömlött az eső, minden csupa víz, sár,kilátástalan a helyzet, a pálya rémisztő volt, a gondolat meg még jobban, hogy szakadó esőben kell másnap 5-8 órát tölteni. Az sem segített, hogy alírattak egy felelősségnyilatkozatot, hogyha ott pusztulsz netán, akkor így jártál 🙂 Mindenki jobbról balról biztosításokat kötött önmagára, nekem meg pár nappal azelőtt derült ki, hogy jelenleg itthon sincs biztosításom, nemhogy kint. Nem sokat aludtam, forgolódtam. Maradt a hit, az ima és a prana nadi.
A verseny napján minden tanult módszerrel bevédtem magam, kértem a Jó Isten védelmét aztán elengedtem a dolgokat és neki vágtam. Volt bennem izgalom, de mindig igyekszem a jelenben maradni, és nem paráztatni magam feleslegesen.
Elindultam, hittem magamban, és egyszer sem egy tized másodpercre sem jutott eszembe hogy feladjam, vagy hogy ez nekem nem fog menni. Máris sárban fetrengés, falmászás, emelkedő majomlétra, egyensúlyozás, egy mellkasig érő hideg tavon átmászás, negatív fal, ahol rohantak egymás segítségére emberek. Nagy volt a csapatszellem és az összefogás. Azért itt az elején már volt bennem pár…pontosan 60 burpee.
Ott volt az a hatalmas hegy, Tatra Lomnica, egészen a csúcsig kellett megmászni, felettünk ment a sífelvonó, havas eső, majd 7km volt, 1700as szint emelkedés az okosok szerint, de csodálatos volt a hatalma. Kiköpted a tüdőd, mire megmásztad, ott még a homokzsák cipelés emelte a fényét mindennek. Fent memóriateszt és már mehettél is tovább. Én csak tipegtem lefele, de egyesek mint a szélvész, úgy vették be a kanyarokat lefele az ingoványos talajon. Már itt görcsölt a vádlim és még ekkor derült ki, hogy a 21+ az valójában olyan 28 kili lesz.
Volt egy két áldásos feladat, ahol sziporkáztam és legalább végre tudtam hajtani. Csúszás, mászás, fetrengés, derékig elsüllyedtem a sárban, jött a láb nélküli mászókázás, dirr 30 burpee, futás tovább le fel, erdő-mező, hideg-meleg, eső-napsütés váltakozott. Gyönyörű volt és végeláthatatlan. Patakmászás eléggé hosszú ideig, akik próbáltak előzni, vagy sikerült nekik vagy akkorát reccsent a csontjuk, hogy inkább maradtam a komótos négykézlábas biztos haladás mellett. Tiszta Bear Grylls pálya volt, estek-keltek az emberek, feladták, törték zúzták magukat. Voltak olyanok, akik kínai aluljárós cipőben 0 saját frissítéssel egyszál önmagukban nyomták. Még egy zselé sem volt náluk…Fuu kemény arcok.
Kötélmászás…helyett nekem 30 burpee, falmászááás…helyett, 30 burpee.
A mezőn összecsapódtam két magyar sráccal, és onnantól kezdve együtt csináltuk a végéig, mindig megvárva a másikat, kicsit klub hangulatra véve a figurát. Húztuk egymást. Jött a cölöp egyensúlyozás, dirr 30 burpee. Már mindenhol görcsöltünk de nyomtuk ezerrel, traktor kerék gurítás, vödör csavarás, kavicscipelés, szalmabálára fel mászás, BKV kapaszkodón átjutás…30 burpee.. 🙂
Gusztustalan büdös és fekete iszapon átjutás, saras derékig érő vizes mederben haladás és jött a legjobb, a saras vízben alámerülés és átjutás az akadály alatt. Neki vetkőztünk és ellenállást nem tűrve mint a kis angyalok adtunk az érzésnek keményen. A Speedcross még mindig tűr. Ahogy víz érte dobta le magáról a koszt és megújult. Semmi nem fogott ki rajta! Jött a vizes saras árokból negatív falon kötéllel felkapaszkodás. Mindenki mindenkit segített, tolt, húzott ahol érte, fenekét, talpát, kezét, polóját, nehogy visszacsússzon. Én is csak mantráztam a tetején ,nehogy leessek a másik oldalon a gödörbe mindenki szeme láttára 🙂
Futás mezőn, vízen, szárazon, alacsony csatorna alagútban, voltak pillanatok, ahol többen felgyűrődtünk és már olyan jókat felröhögtünk a másik bénázásán, hogy tiszta csordaszellem volt érezhető. Jó hangulat uralkodott, annak ellenére, hogy igencsak közeledtünk a 28-as végtávhoz, de a hegytől csak távolodtunk és sehol semmilyen Finish hangot nem hallottunk távolról sem. Vágtattunk tovább, be az erdőbe, itt lassultunk, megmerevedtünk már mindannyian, jött a patakban esés kelés felfelé, majd sárdagonya, újra vissza a patakhoz és ez vagy háromszor biztos ismételte önmagát.
Végre elérkeztünk a szögesdrót alatti átkúszáshoz, mentünk mint a mérgezett, könyörtelenül vetődtünk, fordultunk, taktikáztunk. Futás tovább, már éreztük, hogy közeledünk, de azért előtte egy kis dárda dobás. Sikerült a bála lába közé szúrnom..30 burpee. Mentünk tovább, homokzsák felhúzás ütközésig. Én már olyan dühös voltam, hogy tutti nem burpeezek egy felet sem többet, felhúzom akárhogyis az hétszentség. Dög nehéz volt. Fetrengtem a földön, már beállt a kezem is a burpeektől, ordítottam, és csak rántottam, rántottam fel és fel, nekicsúsztam a kordonnak is, de felránottam akkor is. Nehogymár kifogjon rajtam, akkora adrenalin volt már itt, hogy robbantunk. A 32. kilométert róttuk. A srácok is megvoltak és irány tovább. Már láttuk a tüzet, és együtt átugrottunk, és be a finishbe. 7óra 25 perc lett nekem és 240 burpee.
Én az elejétől kezdve tartottam magam erősen lelkileg. Itt elsírtam magam és összeestem a meghatódottságtól. Mindig amikor legyőzőm magam, és túllépek a komfortzónámon, kitartok valami új dologban, akkor a végén elkap ez az emelkedett érzés, és felszabadul az elérzékenyülés bennem: hogy igen,sikerült ezaz,megcsináltaaaam!! Képes voltam rá és véghez vittem amit ígértem magamnak. Ekkor az ember tágítja azt a kört, amit hisz magáról. Ez pedig egy nagy lépés volt úgy éreztem. Hálát adtam a Jó égnek és a nadinak, mert a görcsökön és izomlázon kívül teljesen egészségesen, épp bőrrel úsztam meg. A cipő megvédett mindentől, fantasztikus találmány, szerelem. Még egy vízhólyag sem volt a lábamon.
Naivan belevágni 0 biztosítással egy ilyenbe, úgy hogy csak videókból volt sejtésem arról miről lehet szó, és előtte egy éve nem futottam 30 kilométert egyben, és az is beton volt.. Vakmerőség vagy inkább őrültség?
Az érmemet 4 napig hordtam a nyakamban, mint egy szent ereklyét, emlékeztetve magam arra, milyen büszke vagyok magamra és hogy lehetetlen nem létezik. Sokan feladtak ezt a versenyt, vagy feladni kényszerültek, de én megcsináltam. Bármire képes vagyok, csak hinnem kell önmagamban. Te is képes vagy, úgyhogy hajrá! Imádtam ezt a versenyt, igazi kaland és önismeret. Naná, hogy ott leszek amin csak tudok. Bátran ajánlom mindenkinek (na persze azért készüljetek rá 🙂 es szerezzetek be egy Speedcrosst !! 🙂 kivalo talalmany foldon vizen levegon 
🙂
Köszönöm mindenkinek aki szorított,bíztatott, segített,büszke rám! Örülök Laci és Zoli hogy megismertük egymást és együtt értünk célba 🙂 Ez a Spartan Race fantasztikus áááá
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: